Szeretettel üdvözöllek, kedves Olvasóm!
Néha jólesik leírni és másokkal megosztani gondolatokat, érzéseket, hangulatokat, képeket, történeteket...
Fogadjátok őket szeretettel!
- Gerák Andrea
(a weboldal teljes megújulás alatt áll; egy darabig a régebbi bejegyzések még itt olvashatók)
Április 11. - a Költészet Napja
Sokan elfelejtik, hogy a vers a lélek egyik fontos tápláléka, és inkább bulvárhírekkel, a médiából fröcsögő politikai és egyéb gyűlölködésekkel, jelentéktelen szeméttel, vészhírek károgásával etetik magukat. És csodálkoznak, és felháborodnak, hogy milyen rossz ez a világ, és milyen rossz az életük...
De szerencsére - legalábbis az én tapasztalatom szerint úgy tűnik - egyre többen vannak, akik felismerik, tudatosítják magukban, és igyekeznek a gondolat, a kimondott és leírt szó erejét a maguk és mások életének javítására felhasználni.
Hosszú, ünnepi hétvége van otthon: március tizenötödike volt csütörtökön.
A nagyvilág nem ünnepelt minket (vagy velünk), nem írtak rólunk méltató, köszöntő cikkeket a híroldalak, a mainstream média mélységesen hallgatott egy kis ország nagy napjáról.
Az se vert fel túlságosan nagy port (otthon sem), hogy magyar Gripen vadászgépek gyakorlatoznak Svédországban.
Viszont mégiscsak fontosak vagyunk, különben nem keltett volna hatalmas megrökönyödést és szenzációt a fő hírforrások címlapjain Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszéde, mely szerint az ország nem lesz az Európai Unió gyarmata.
Mindjárt itt van március tizenötödike, az év első nemzeti ünnepe. Hangulatcsinálóként ajánlom ezt a kis beharangozót.
Egy földim a borsodi végekről, Kazincbarcikáról elindulva nyakábe vette a nagyvilágot, hogy válaszokat keressen erre a kérdésre: mit is jelent ma magyarnak lenni?
Kedves Volt Barátom!
Barátok voltunk, lehet, hogy hosszú éveken át - és most észrevettem, hogy már ismerősök sem vagyunk. Kiléptél az életemből, elköszönés nélkül.
Fenyők között kanyarog az út, az óvoda után a sarki kis ház ablaka most is kedvesen mosolyog. Valamelyik mesefilmből felejtették itt a díszletet.
Szokásos utam hazafelé. Ilyenkor már nem jár a busz, de egyébként se várnám meg. Szeretem ezt a két kilométert.
Az éjszaka már ezt nem volt erőm magyarul is megírni...
Szerda este eldöntöttem: kipróbálom, milyen koránkelőnek lenni. Ami nem igazán úgy látszott, mint ami nekem való: Énekesek, zenészek leginkább a késői órákban dolgoznak, élnek.
(Ezt még tegnap írtam)
2012, első napja Vikingföldön; ma elég borongós az idő, ha kinézek az ablakon. Ami tökéletes arra, hogy kényelembe helyezzem magam a kanapén gyertyafény mellett és egy finom tea társaságában. Oké, ettem csokit is.
Magyarországon van egy olyan babona, szokás (vagy talán már csak volt?), hogy amit csinálunk újév napján, azt fogjuk tenni egész évben.
Nem tudom, ez igaz-e, viszont remek alkalmat nyújt arra, hogy az ember csak olyasmit csináljon, amit szeret :-)
Még egy karácsonyi gondolat előző bejegyzésem után:
Anyu ezt mondta, amikor felhívtam őket Szentestén:
...én pedig Stockholmi rejtekhelyemen vagyok, valahol Vikingföldön. Idén nem mentem haza - a családunkban majdhogynem megszokott dolog, hogy valaki sosincs otthon karácsonykor: apám, öcsém tűzoltó volt, férjem zenész, én magam énekes, valamikor meg külföldön önkénteskedtem.
Nyilván mindig nagyon jó meglátogatni a családomat, de mi mindig megünnepeljük egymást, amikor hazamegyek, függetlenül a dátumtól.
(tegnap éjszaka írtam)
Talán folytatnom kellene a Svédfordulós leltárommal (bocsánat, az egyelőre csak angolul, amint odajutok, magyarul is megírom), - nos, valóban rendet csinálok: elkezdtem régi cuccokat kiselejtezni az életemből, amik már használhatatlanok, nem kellenek.
Megválok dolgoktól, amikre már nincs szükségem, vagy csak egyszerűen már nem akarom őket magam körül, nemet mondok ajánlatokra, munkákra, emberekre, akik, amik nincsenek összhangban az életemmel. ahol nem érzem azt, hogy "HELL YEAH!", kitalálom azokat a dolgokat, amiket igenis akarok...
Ma nem kellene csinálnom semmi mást, mint teljes gőzzel a partneri ajánlatomon dolgozni, de megálltam egy pillanatra, mert sürgős elmélkednivalóm van.
Miközben készítettem az ebédemet, ugrándoztam körbe-körbe a házban, táncoltam és vidám kis hülyeségeket énekeltem, amiket csak úgy kitaláltam. Igazából az egyik még egy szám refrénjének is lenne; lehet, hogy később még dolgozom rajta.
Ezekben a hetekben saját dalokat kezdtem írni! A szöveg leginkább angolul, mint legtöbb eddigi versemben, a dallamok pedig olyan messze vannak a magyar népdaloktól, amennyire csak lehet.
A tény, hogy ezek leginkább boldog, vidám nóták, kissé elgondolkodtatott.
Kerestelek - ott voltál. Csodáltalak - csodáltál. Kívántalak - kívántál. Reménykedtem - játszottál. Hittem Benned - megcsaltál. Szerettelek - eldobtál.
Lassan-lassan feldolgozom az elmúlt hetek sűrű történéseit... Egyik nagyszerű élményem volt részt venni az Erdélyi Világtalálkozón, hivatalos nevén az "Erdélyország az én hazám" Fesztiválon, Verőcén.
Ha jól emlékszem, 16 éve is van már, hogy a Balatonnál jártam... Tihanyban egy szemináriumon, előtte szintén Tihanyban fiatal családként hármasban a pici babával, előtte Balatonszepezden, néptáncos edzőtáborban, meg párszor úttörőtáborban, Zánkán őrsvezetőképző táborban... és gyerekként Balatonlellén kétszer, családi üdülés.
Most izgatottan készültem ismét Balatonlellére,
Két fesztivál közt (Magyar Világtalálkozó Balatonlellén, illetve "Erdélyország az én hazám" Fesztivál Verőcén, lásd a naptáramat) néhány nagyon kellemes napot töltöttem el a Velencei-tónál... (képek mindhárom helyről hamarosan).
Tudtam a Méta táborról, hiszen fiatalabb éveimben az ilyen táborok jelentették az életemet, és az oktató zenészek és táncosok a barátaim, ígyhát kívántam, bárcsak ott lehetnék. Kellemes meglepetés volt
Névnapi elmélkedés: amit kevesen tudnak az Andreákról
Április 11. a Költészet Napja, József Attila előtt tisztelegve.
Ez a néhány sor született ma hajnalban - nem kifejezetten az alkalomra, csupán véletlen egybeesés:
KÖSZÖNÖM AZ ÁLMOKAT
Köszönöm az álmokat,
Gyönyörű dallamokat,
Írok erről még később pár szót; most csak gyorsan itt is meg akarom osztani a képes beszámolómat a nap egyik nagy eseményéről: hivatalos voltam arra a rendezvényre a Várban, ahol közel 100 csángó testvérünk kapta meg a myar állampolgárságot.
Hungary by Andrea Gerak fotóblogomban: Csángók kaptak magyar állampolgárságot
Mozgalmas hétvégém volt, szülinapi :-) Szombat este az Aranytíz táncházban forgatott meg egy régi cimbora, Salamon Beáta és a Méta szívbőljövő muzsikájára (akikkel egyébként külön-külön, Bejával duóban illetve a zenekarral vendégénekesként fellépést is vállalok - ez volt a reklám).
Ilyenkor néha filozofáló hangulatba kerülök... Ezen nap körül mondhatni szokásos, hogy valami történik, ami által úgy érzem, hogy valamilyen módon új élet kezdődik.
Elképzelem című versem a legelső, amely magyarul született meg, pár napja. Ez viszont a fordítása a legfrissebb, tegnapi műnek: Drifting
SODRÓDÁS
Verseket írok már több mint 10 éve, de érdekes módon csak angolul... (néhányuk itt olvasható)
Íme a legelső, amikor a szavak magyarul, az anyanyelvemen bújtak elő; azon frissiben meg is osztom veletek:
Virágot küldök minden kedves lány-, nő-, asszony-, csaj- és hölgytársamnak - nem hagytam ki senkit?
Itt vannak, sokkal szebbek fekete alapon és nagy méretben.
Legyen nagyon szép napunk!
(és Isten éltesse a Zoltánokat!)
Szabad olyat mondani, hogy az ember jól szórakozott egy halottbúcsúztató koncerten? Mert én remekül szórakoztam, csakúgy, mint ma délután mindenki más a zsúfolásig megtelt Stampenban, Gamla stan híres jazz-blues helyén. Párórás (4?) blues jam session, Erik Strandh (harmonika, orgona, zongora) tiszteletére, aki múlt szombaton halt meg szívrohamban, rögtön egy koncert után a szülővárosában, Helsingborgban, amikor új zenekarával, az Our Thing-gel játszott, 60 éves korában.
Február 4-én volt a Rák Világnapja, ami még ma is az aktuális hírekben szerepel, így még időben vagyok, ha ma lefordítom az aznap angolul írt cikkemet.
Az elnevezés egy kissé fura - nem gondoltam volna, hogy a rák olyasmi, amit ünnepelni kellene...
Emailben kaptam, olvasatlanul kitörlöm az ilyesmit, de ez hátha érdekel valakit... :-D
Értheto, hogy esetleg egy kicsit nyugtalan, mert. Nem tudom,
de nekem van egy jövedelmezo vállalkozás Javaslat a
kölcsönös édeklodésre számot tartó osztani veled.
Megvan a hivatkozást az én keresni valakit,
aki megfelel általam javasolt üzleti kapcsolatot.
Azt hiszem, vennem kell egy szupervízálló szempillafestéket - miután olvasgattam a születésnapi köszöntéseket, jókívánságokat, ez tűnik a megfelelő dolognak, hogy felkészüljek a holnapi Barozda táncházra, ahol a hegedű és egyéb húrok az ember szívének legközepébe találnak... (Ha Stockholm környékén vagy, itt az info, és én lennék a legboldogabb, ha eljönnél!)
Jó sok visszajelzést kaptam az újévi üdvözletemre (mint például egy hölgy, akivel egyetlenegyszer találkoztam, 6 évvel ezelőtt, telefonált Németországból, és meghívott, hogy bármikor arra járok, szívesen lát a házában...), és néhányan - köztük egy barátom, a Magyar Tudományos Akadémia professzora - javasolt egy kis javítást: mégpedig azt, hogy az új évtized nem 2010-zel, hanem 2011-gyel kezdődik.
Nemrég értem haza a városból, jól elfáradtam a nagy fotósétában, gyorsan rendet csináltam (csak elrohantunk itthonról, a fiamnak el kellett érnie a repülőt Budapestre), meggyújtottam néhány gyertyát, felhúztam egy gyűrűt, amit már jóideje nem viseltem, élénkpirosra festettem a körmömet, hogy passzoljon a naphoz, és megittam a nagyüveg Julmustnak majdnem a felét (svéd speckó, kólaszerű karácsonyi üdítőital) - hát, itt a Karácsony...
Ki profitál valójában a hivatalos rákkutatás erőfeszítéseiből? Nagyon úgy tűnik, hogy nem a betegek. Amióta átestem egy rákbetegségen, különböző nézőpontokból tanulmányozom a témát, a nyilvánosság számára elérhető forrásokból, és időnként megdöbbentő, elhallgatott tényekre bukkanok.
